Az Európai Parlament szerdán döntött az EU gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának megerősítésére szolgáló alapokról, amelyek összköltségvetése 243 milliárd euró.
- Ez a legnagyobb tétel a 2021–2027-es uniós költségvetésben
- A hangsúly az éghajlat-politikán, a szociális programokon és a fenntartható városfejlesztésen lesz
- Támogatás a világjárvány utáni helyreállításhoz
Az úgynevezett „kohéziós csomagba” az Interreg programra, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra és Kohéziós Alapra, valamint a közös rendelkezésekre vonatkozó szabályok tartoznak. Ezek együtt határozzák meg az Unió regionális, kohéziós és szociális alapjainak működését a következő hét évben.
Mindhárom rendeletet június 30-án hirdetik ki az EU Hivatalos Lapjában, és másnap hatályba is lépnek.
A közös rendelkezésekre vonatkozó új szabályok értelmében a források legalább 30 százalékát az éghajlatváltozással és a körforgásos gazdasággal kapcsolatos programokra, illetve a fenntartható növekedésre és munkahelyteremtésre kell költeni. Az alapok kifejezetten a kis- és középvállalkozásoknak szánt támogatást is tartalmaznak.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap
A 243 milliárd eurós, nemrégiben összevont Regionális Fejlesztési és Kohéziós Alap a legnagyobb költségvetésű uniós program, amely a 2021–2027-es pénzügyi keret körülbelül egynegyede felett rendelkezik.
Forrásai a világjárványból való kilábaláshoz a fenntartható turizmust, a digitalizációt, a népegészségügyi ellátórendszer megerősítését és a kultúrát is támogatják. Az atomenergiához és fosszilis tüzelőanyagokhoz kapcsolódó beruházások nem támogathatók, kivéve a szén helyettesítésére irányuló földgázprojektek, amelyek 2025. december 31-ig még kaphatnak támogatást.
A részletek itt olvashatók.
Interreg: határokon átnyúló projektek és együttműködés támogatása az EU-val szomszédos régiókban
Az Interreg költségvetése 8,05 milliárd euró lesz (a regionális alap büdzséjéből), ami az előző időszakhoz képest három százalékos növekedés, a költségek 80 százalékát azonban a tagállamoknak kell állniuk.
A jogalkotók a források 72,2 százalékát a határokon átnyúló együttműködésre szánták. Az Interreg program forrásainak legfeljebb 20 százalékának erejéig kisebb projektek támogathatók.
A részletek itt olvashatók.
A közös rendelkezésekre vonatkozó szabályok
Az új jogszabálycsomag része az a rendelet is, amely közös szabályokat állapít meg a Regionális és Kohéziós Alapra, az Igazságos Átmenet Alapra, az Európai Szociális Alap Pluszra és az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alapra. Ezek az eszközök együtt 330 milliárd eurót használnak fel, vagyis a teljes hét éves költségvetés mintegy egyharmadát teszik ki.
Az uniós finanszírozás feltétele, hogy a tagállamok teljesítsék az Európai Unió Alapjogi Chartájában, az ENSZ fenntartható fejlődési céljaiban és a Párizsi Megállapodásban foglaltakat, és fellépjenek a nemek közötti egyenlőség érdekében és a hátrányos megkülönböztetés ellen.
A részletek itt olvashatók.
Jelentéstevők
A jelentéstevő képviselők nyilatkozatai itt érhetők el.
Háttér
A Parlament és a tagállami minisztereket tömörítő Tanács 2020 decemberében jutott politikai megállapodásra az Európai Regionális Fejlesztési Alapról, a Kohéziós Alapról és az Interregről, valamint az ezekre vonatkozó közös rendelkezésekről. A Regionális Fejlesztési Bizottság decemberben és márciusban jóváhagyta a megállapodásokat, a Tanács pedig május 27-én első olvasatban elfogadta az ezekre vonatkozó álláspontját.