Bár a járványhelyzet miatt le kellett mondaniuk a szokásos hó végi ételosztást, a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete úgy döntött, nem ülnek tétlenül.
Advent első vasárnapján 50 adag ételt vittek a debreceni mentőállomásra.
Örömmel fogadták, elmondták, érzik, az emberek jóindulatát, segítőkészségét. Egyesületünk több tagja vállalta, hogy a jövő héten önkéntesként segíti a mentők munkáját
– olvasható Szabó Zoltánné alelnök beszámolójában.
A következő állomás a Kamilla Anyaotthon volt, majd a Nap utcai Családok Átmeneti Otthonát is felkeresték. Mindkét helyen a szülők és gyermekeik örömmel fogadták az adományt, a vasárnapi ebédet. Minden család kapott élelmet, ruhát, a gyerekeknek csoki is jutott. A két otthonba 50-50 adag ételt vitt az egyesület.
Így advent első vasárnapján összesen 150 adag töltött káposztával tudtak segíteni.
Az egyesület készül a karácsonyi időszakra, azt kérik, aki tudja, anyagilag is támogassa őket, hogy mind több családnak tudjanak a szeretet ünnepén segíteni.
Számlaszám:
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete
Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802
Ha karácsonykor sem lehetséges az utcai ételosztás, akkor a mostanihoz hasonló módon szeretnének segíteni, többek között a hajléktalan debrecenieknek is.