A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a vádlott ellen, aki az iskolában, óraközi szünetben ököllel bántalmazta a sértettet.
A vádlott és a sértett mindketten az egyik hajdúböszörményi középiskola tanulói, látásból ismerték egymást.
Február 14-én 09:40 perc körüli időben az iskolában szünet volt, a diákok az iskola udvarára mentek. A vádlott és a sértett szembement egymással, az udvaron a válluk véletlenül összeütközött, emiatt szóváltás alakult ki közöttük és a vádlott dühében pofon ütötte fiatalabb diáktársát.
Néhány perc elteltével az iskola udvarán, a cigarettázásra kijelölt helyen a diákok újra összetalálkoztak és közöttük a szóváltás újrakezdődött. Az ingerült vádlott ennek során ököllel megütötte a sértett fejét és belerúgott a jobb lábszárába.
A vádlott bántalmazása következtében a sértettnek 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülése keletkezett, azonban figyelemmel a bántalmazás módjára és a sérült testtájékra, a vádlott szándéka 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.
A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottat intézkedésként bocsássa próbára.