Katonai sátorban végzik a szakrendelésekre érkezők előszűrését a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájánál is. A gyermekek és kísérőik a lázmérés és a kikérdezés után csak maszkban és kézfertőtlenítést követően léphetnek be az épültbe.
A gyermekklinika bejáratánál felállított sátorban a krónikus betegek előszűrése, azaz lázmérése és a tesztlapok kitöltése történik. A pre triázst a Debreceni Egyetem orvostanhallgatói végzik, szakdolgozói felügyelet mellett. Az előszűrés után a fertőzésgyanús betegeket az erre kijelölt ellátóhelyre irányítják.
A fertőzés kockázatának minimalizálása miatt fontos a pre triázs. Célunk az, hogy kiszűrjük a fertőzésgyanús eseteket, és a szakrendelőkben kizárólag láztalan, a krónikus panaszuk miatt érkező betegeket lássák el
– mondta el a hirek.unideb.hu kérdésére Szabó Tamás, a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója.
A katonai sátrat kedden a MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái állították fel.
Katonai sátorban szűrik az érkező betegeket a debreceni sürgősségi klinikánál
A klinikán jelenleg több mint 10 szakrendelés működik, ahol előjegyzés után fogadják a betegeket. A szakrendelésre érkezők csak kézfertőtlenítés után léphetnek be az épületbe, ahol kötelező a maszk viselése.
A zsúfoltság elkerülése és a várakozási idő csökkentése miatt a klinika sürgősségi bejáratánál is van pre triázs. Az előszűrést ott nem sátorban, hanem a bejáratnál végzik.