A veszélyhelyzetre való tekintettel pénteken 11 órától állami felügyelet alá került a debreceni székhelyű, tőzsdei társaság, a Kartonpack Nyrt. – olvasható a Magyar Közlönyben. A mindeddig példátlan intézkedést nem indokolták.
A közlés szerint a magyar állam nevében a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára fog eljárni a cég élén.
Feladatai közé tartozik majd a cég működőképességének fenntartása, dönthet olyan ügyekben is, melyek kizárólag a társaság közgyűlési hatáskörébe tartoznak.
Juhász Edit leválthatja a társaság vezető képviselőit, felügyelőbizottságának tagjait, a képviseleti joggal rendelkező személyek képviseleti jogát is korlátozhatja vagy megszüntetheti.
Jelen lehet bármilyen tárgyaláson, felülvizsgálhatja a szerződéseket, betekinthet a számlákba is.
Az állami felügyelet alá vonásra magyarázat lehet, hogy a cég kiemelt partnerei között szerepel a gyógyszeripar.