A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.
A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg három személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 12 személyt állítottak elő, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 13 esetben történt.