Óriási, akár tíz-tizenötszörös lehet a különbség a kimutatottan koronavírusus betegek és a megfertőzöttek között, hiszen az érintettek akár 80 százalékánál tünetmentes a vírus jelenléte – mondta a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely hozzátette: bár a kormány ezután is közli a pontos számokat, azok az egész világon, így Magyarországon is fenntartásokkal kezelendők.
Hangsúlyozta: a következő napokban vélhetően ugrásszerűen nő a fertőzöttek száma.
Kijelentette: Magyarország más országokhoz képest a fertőződés egy korábbi szakaszában hozta meg a terjedés lassítását célzó intézkedéseket.
A babaváró- és a diákhitelek törlesztését is felfüggesztik
A hitelek törlesztésének idei évre szóló, a koronavírus-járvány miatt elrendelt felfüggesztése a babaváró- és a diákhitelekre is vonatkozik.
Gulyás Gergely miniszter hozzátette ugyanakkor, hogy a babavárókölcsönnél a 10 éves futamidő nem hosszabbodik meg.
A moratórium a magánszemélyek közötti hitelekre nem vonatkozik – jegyezte meg.
A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban azt mondta, arra számítanak, megnő majd az igény irántuk, ezért döntöttek úgy, hogy a teljes hiteldíjmutató (thm) legfeljebb 5 százalékkal haladhatja meg a jegybanki alapkamatot.
A munkaviszonyokkal kapcsolatos rendelkezésekről szólva Gulyás Gergely kiemelte: azt várják, hogy lesznek kreatív megoldások, amelyek adott esetben járhatnak ugyan jövedelemcsökkenéssel, de a legfontosabb a munkahelymegtartás.
Kulcsfontosságú a veszélyhelyzet meghosszabbítása
Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kormány csak tizenöt napra tudja elrendelni a veszélyhelyzetet, ezt követően a parlamentnek kell azt meghosszabbítani. Ezért kérték szerdán a frakcióvezetőket, hogy a törvényhozás ezt tegye meg.
A Ház ülésezése rendkívüli jogrend idején is biztosított – hangsúlyozta a miniszter, megjegyezve: azonban jelen helyzetben nem tudható, meddig tud ülésezni az Országgyűlés. Hozzátette: remélik, hogy erre képes lesz a Ház; nem számolnak vészforgatókönyvvel, de azért azt is elkészítik.
Magyarország biztosítja a humanitárius folyosót Románia felé
Amíg a román kormány garantálja, hogy fogadja a nyugat felől érkező román és bolgár állampolgárokat, addig Magyarország biztosítja nekik a humanitárius folyosót.
A hegyeshalmi határátkelőhelyen 21 és reggel 5 óra között biztosítják a román és bolgár vendégmunkásoknak, hogy konvojban hazatérhessenek – mondta a tárcavezető, hozzátéve: nem kizárt, hogy rendkívüli helyzetben napközben is megnyitják a humanitárius korridort.
Önkéntes akciócsoportot állít fel a miniszterelnök
A meglévő tíz akciócsoporton túl egy újabbat, úgynevezett önkéntes akciócsoportot állít fel a miniszterelnök a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – ismertette a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszer.
Az akciócsoportot Révész Máriusz kormánybiztos, országgyűlési képviselő vezeti.
Hozzátette: számtalan formában jelenik meg az adakozási készség a társadalomban, amiért a kormány hálás, ennek koordinálását bízták Révész Máriuszra. Magánkórházak jelentkeznek, mások digitális eszközöket ajánlanak fel – tette hozzá a miniszter.
Megerősítette ugyanakkor: a védekezéshez szükséges anyagi források rendelkezésre állnak.
(MTI)