Miután az Operatív törzs bejelentette, hogy a kormány az önkormányzatokra ruházta át a döntést, helyi szinten dőlt el, hogy mi lesz az óvodákkal és bölcsődékkel a koronavírus-járvány alatt.
Papp László polgármester szombaton rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy – a legtöbb magyar nagyvároshoz hasonlóan – Debrecenben is bezárnak az ovik és a bölcsik.
Március 20-ig még ügyeleti rend lesz érvényben, a tényleges bezárásra március 23-tól kerül sor.
A jövő héten az óvodák és bölcsődék vezetői még bemennek, és fogadják azokat a gyerekeket, akiket a szülők ilyen rövid idő alatt nem tudnak elhelyezni. A közétkeztetésről a szülőknek kell nyilatkozni, hogy meg tudják-e oldani. Aki nem nyilatkozik, arról úgy veszik, hogy sikerült megoldania.
Elterjedt, hogy “lezárják Debrecent” – itt a polgármester reakciója