Egy szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották a győri hivatásos tűzoltókat tegnap reggel Győrben.
Helyesen jelzett a szén-monoxid-érzékelő csütörtökön reggel Győrben, egy Árpád utcai lakásban. A lakók szellőztetni kezdtek, majd elhagyták a lakást és értesítették a tűzoltókat. A gázszolgáltató szakembereinek mérései igazolták a mérgező gáz jelenlétét, ezért előírták a vízmelegítésre szolgáló kazán felülvizsgálatát, egyúttal a szellőztetés fontosságára is felhívták a figyelmet. A szén-monoxid-érzékelőnek köszönhetően nem történt személyi sérülés.
A mostani eset ismét ráirányítja a figyelmet a tüzelő-fűtőberendezések, kazánok, kályhák, fürdőszobai vízmelegítők rendszeres, – szakember által végzett – karbantartására, a kémények rendszeres felülvizsgálatának szükségességére, valamint a megfelelő mennyiségű levegőutánpótlás biztosítására.
A szén-monoxid-mérgezések elkerülése érdekében gondoskodni kell a lakás megfelelő szellőzéséről. Az újonnan beszerelt, fokozott légzáró kivitelű nyílászárók beépítése esetén általában nincs megfelelő levegő utánpótlás a helyiségekben, a jól szigetelő ajtókba és ablakokba szereltessenek résszellőzőt!
A szén-monoxid a lakás légterébe a kéményen keresztül, vagy a tüzelőberendezésen keresztül kerülhet. A nem megfelelően működő kéményből az égéstermék (füstgáz) visszaáramlik a lakásba, míg a nem kellően tömör kályhákból, kandallókból, füstcsövekből, az elszennyeződött fürdőszobai átfolyós vízmelegítőkből közvetlenül is juthat szén-monoxid a lakótérbe.
A zárt térbe visszajutó szén-monoxid már alacsony koncentrációban is komoly veszélyt jelent az emberekre és a háziállatokra egyaránt. Ez a gáz színtelen, szagtalan, jól elkeveredik a szoba levegőjével és rendkívül mérgező. A mérgezés tünetei hasonlítanak más betegségekhez, – fejfájás, émelygés, hányinger – ezért nehezen felismerhető.
Saját biztonságuk növelése érdekében, mindenki részére javasoljuk a szaküzletben vásárolt, megbízható szén-monoxid-érzékelő beszerzése mellett, ügyeljenek a tüzelő-fűtő berendezés megfelelő működését biztosító feltételek meglétére, így a levegő utánpótlás és az égéstermék elvezetés biztosítására is.
Forrás: gyor.katasztrofavedelem.hu
Kép forrása: Forrás: gyor.katasztrofavedelem.hu