Jelenleg nem tűnik kivitelezhetőnek az európai uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) személyzetének 10 ezer főre bővítése a céldátumnak számító 2020-ig – jelentette ki csütörtökön Herbert Kickl, az EU soros elnökségét betöltő Ausztria belügyminisztere.
Kickl az uniós belügyminiszterek brüsszeli tanácsülésének szünetében úgy vélekedett, hogy a meghatározott célszámok elérése túlmegy a megvalósíthatóság határán, mint azt a mostani egyeztetés is mutatta.
“Ezért megvizsgáljuk a megfelelő kompromisszumos megoldás lehetőségét. Semmit nem nyerünk azzal, ha leírjuk a 10 ezres számot, amelyből aztán nem lesz semmi” – fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte “fokozatos felépítésre” lenne szükség.
Horst Seehofer, a német belügyi tárca vezetője kiemelte: “meg kell vitatni, hogy mik lehetnek a reális célkitűzések, nem kellene utópisztikus ígéreteket tenni”.
Névtelenséget kérő bennfentes források szerint ki lehet jelenteni, hogy Brüsszelben már letettek az eredetileg felvázolt ütemtervről.
A belügyminiszterek ugyanakkor csütörtökön megállapodtak a Frontex mandátumának megerősítéséről a jogosulatlan menedékkérők visszatoloncolása és az EU-n kívüli országokkal való együttműködés terén. Ennek alapján például az ügynökség a tagállamok kérésére vagy egyetértésével segítséget nyújthat a visszaküldésekben.
Az Európai Bizottság még szeptemberben tett javaslatot a Frontex megerősítésére, amelynek értelmében a jelenlegi 1500-ról 2020-ra 10 ezerre emelnék a szervezet munkatársainak létszámát. Néhány tagállam, köztük Magyarország azonban kételyeinek adott hangot, egyesek a nemzeti szuverenitás sérelmével, míg mások a finanszírozás kérdésével kapcsolatban.