Andreas Treichl, a bécsi központú Erste csoport vezetője adott interjút a Financial Times-nak.A bankvezető, aki egyedülálló módon, 21 éve áll az intézmény élén, úgy látja, Erste kelet-közép-európai régió legnagyobb bankcsoportjaként meg tudta őrizni piacát a válság idején is, ám a devizahitelek ügye megtépázta a róla alkotott képet.
Utólag mindenki tudta, hogy ostobaság volt
– tette hozzá.
Treichl azt sem hallgatta el, hogy a termékek iránt megvolt a kereslet és a fogyasztók is profitáltak belőle. Ráadásul ott, ahol ilyen konstrukció nem létezett – például Romániában – veszített az Erste piaci részesedéséből emiatt.
A bankvezér éles kritikával illette Orbán Viktor rendszerét. Treichl szerint a miniszterelnök„ügyesen kihasználta gyenge pozíciójukat, és mintegy 500 millió eurót vett ki a zsebükből.