A hortobágyi madárparkban a nyár folyamán meggyógyított gólyákat engedtek szabadon a hétvégén – közölte a helyi madárkórház vezetője az MTI-vel.
Déri János főorvos tájékoztatása szerint a gólyák minden évben szinte napra pontosan augusztus 20-án vonulnak el Afrikába, de az idén a szárazság miatt már augusztus első hetében elmentek.
A hosszú útra induló szülők magukra hagytak több, még alig röpképes fiókát, amelyeket legyengülve vagy különböző láb- és szárnysérülésekkel tömegesen szállítottak be a hortobágyi madárkórházba – tette hozzá.
Déri János az MTI érdeklődésére elmondta: az idén összesen mintegy 100 gólyát gyógyítottak a hortobágyi madárkórházban, közülük 20 tavalyról itt maradt madarat már tavasszal szabadon engedtek, a többit pedig a nyár folyamán folyamatosan.
Jelenleg 35 gólya van a kórház madárparkjában, közülük hármat már pénteken szabadon engedtek.
Déri János szerint bár a vonuló gólyák nagy része már a Balkánon van, északról még érkeznek csapatok, amelyekhez csatlakozva a Hortobágyon megerősödött gólyák is eljuthatnak afrikai telelő helyükre.
Fotók: Hortobágyi Madárpark