A Nagyerdei Víztorony ad otthont az V. KULTOK konferenciának e hét pénteken és szombaton, ahol a marketing, a brand és a kultusz szerepét vizsgálják a mai irodalomban. Az eseményhez kapcsolódóan minden eddiginél nagyobb helyszínen, a Lovardában kerül sor a III. Debreceni Slam Poetry Verseny döntőjére, ez is bizonyítja, hogy a műfaj népszerűsége töretlenül növekszik.
A slam poetry kifejezés néhány éve még valószínűleg ismeretlenül hangzott legtöbbünk számára, mostanra azonban egyértelműen a fiatal generáció egyik legfontosabb közösségformáló aktivitása lett ez a költészet és a hip-hop- illetve rapkultúra határmezsgyéjén egyensúlyozó műfaj, amelyben a szókimondás, az érzelmek felszínre hozatala, a nyelvi lelemény és a társadalomkritika egyaránt fontos szerepet kap. A debreceni slamkultúra fejlődését mutatja, hogy az éves verseny idénre kinőtte az eddigi helyszíneit és a város egyik legnagyobb rendezvényközpontjába költözik. A KULTer.hu és a Koroknai Autósiskola jóvoltából minden korábbinál nagyobb szabású verseny rengeteg izgalmat ígér, 12 fiatal debreceni slammer jutott be a döntőbe, a zsűriben olyan országosan ismert nagyágyúk foglalnak majd helyet, mint Csider István Zoltán és Gábor Tamás Indiana, a zenei aláfestést pedig a Dub Székház csapata biztosítja.
A Debreceni Slam Poetry Verseny döntője csak egy esemény a KULTOK Konferencia eseményei közül. A József Attila Kör és KULTer.hu által közösen szervezett esemény két napja az irodalmi brandépítés és marketing különféle megnyilvánulási formáiban rejlő lehetőségekre, a kultuszképződés folyamataira koncentrál majd, miközben a siker fogalmának kettős természetére is felhívja a figyelmet, amely egyrészt a pozitív kritikák és díjak formájában érvényesülő szakmai elismeréseket, másrészt a szélesebb olvasókör elérésére képes brand működését jelenti. A kétnapos szakmai tanácskozás izgalmas előadásait és beszélgetéseit szombaton este a Víztorony H2O Galériájában a „VAN” film kultusza kapcsán ismertté vált Lóci Játszik zenekar klubkoncertje zárja.
A Slam Poetry Verseny részletes programja itt olvasható:
https://www.facebook.com/events/572221762932517/
A KULTOK Konferencia részletes programja itt olvasható: