Csaknem hat hektáron megújul a debreceni Nagyerdő kocsányos tölgyese: a fakitermelést pénteken kezdték meg a Nyírerdő Zrt. szakemberei – közölte a cég debreceni erdészetének igazgatója.
Fekete György tájékoztatása szerint a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészete kezelésében levő Nagyerdőből négy helyszínen összesen 5,7 hektár idős kocsányos tölgyes állományt termelnek ki és újítanak fel 2016-ban.
Az erdészet a tervezett munkálatokat egyeztette a természetvédelmi hatósággal, a fakitermelés érvényes engedélyek birtokában kezdődött meg. A kitermelésre kerülő erdőrészletek felújítása a Nagyerdő rekonstrukciós programjának keretében történik – jelezte az igazgató.
Fekete György közleménye szerint a debreceniek számára a Nagyerdő a kikapcsolódás, a felüdülés és a sportolás kiemelt helyszíne, ezért körültekintően kell kiválasztani a fakitermeléssel érintett területeket, hogy ne veszélyeztessék az erdőjárókat.
A munkálatok március 15-ig tartanak, majd ősszel augusztus 15-e után folytatódnak, a hatósági engedélyekben előírtaknak megfelelően. A terület felújítása még ebben az évben megtörténik, helyben gyűjtött kocsányos tölgy makkvetéssel – ismertette a szakember.
Közölte azt is: az erdőrészletekben az idős állomány ökológiai memóriájának átörökítése érdekében őshonos fafajokból meghagynak néhány tölgyet, úgynevezett “hagyásfa-csoportokat” jelölnek ki.
A Nagyerdőben kitermelt tűzifából lakossági igényeket elégítene ki – tette hozzá Fekete György.