Atlétikai Eb – Kazi nem jutott döntőbe 800 méteren

Sport

A 800 méteren Kazi Tamás nem jutott döntőbe a zürichi atlétikai Európa-bajnokság szerdai versenynapján.A Debreceni SC 29 éves futója, aki 1:45.37 perccel tartja az országos csúcsot, a keddi előfutamban élre állva diktálta az iramot, s bár nem került az első három közé, 1:48.05 perces idejével továbbjutott.

Az elődöntőben az egyes pályáról rajtolt Kazi, majd a mezőny végén helyezkedett. A második körre megpróbált előrébb jönni, jól is hajrázott, és ötödikként ért célba 1:48.04 perccel. Mindkét futamból az első három jutott a döntőbe, plusz a további két legjobb idővel rendelkező. Kazi a 11. lett.

“A többiekkel láttuk a első elődöntőt, s elhűltünk, milyen gyors. Ez el is kedvetlenített, mert tudtam, még egy negyedik hellyel sem lehet továbbjutni – nyilatkozott az MTI-nek Kazi. – Ez most ellenkező típusú futás volt, mint az előző, ami sokat kivett belőlem, mivel nem erővel szoktam megoldani a futást. Egy kicsit szomorú vagyok, mert beleéltem magam a döntőbe, és ha az első elődöntőbe kerülök, talán sikerült volna.”

Kazi hozzátette, a jövőben már 1500 méterre készül, ezen a távon szeretne indulni a riói olimpián.