Fotókiállítás nyílt a Debreceni Egyetem fejlesztéseiről

Egyetem

Egyetem és építészet címmel nyílt meg a Debreceni Egyetem (DE) elmúlt csaknem 15 éves fejlesztéseiből ízelítőt adó fotókiállítás csütörtökön, a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában.

Oláh Tibor fotóművész, aki több mint három évtizeden át dolgozott a Magyar Távirati Iroda fotóriportereként, az Egyetem és építészet című kiadványban 120 fotóval mutatja be az intézmény építészeti jellegzetességeit, e fotók közül 28 nagyméretű alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők december közepéig a DAB-székházban.

Kollár József, a DE fejlesztési igazgatója a kiállítás megnyitóján elmondta: a 100 éves Debreceni Egyetemnek 352 épülete van, 480 ezer négyzetméter a beépített alapterület, és ennek a 40 százalékát az utóbbi 14 évben építették, illetve újították fel.

Oláh Tibor a kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy fotózás közben, az egyetem épített környezetét végigjárva jött rá: a DE az elmúlt száz év magyar építészetének is gyűjtőhelye. Mint mondta, az egyetemi épületeken évgyűrűszerűen jelenik meg a magyar építészet egy-egy korszaka.

A kiállítás megnyitóján bemutatták az Így épült a debreceni Nagyerdei Stadion című albumot, amelyben Oláh Tibor fotói és Lippai-Nagy Zsuzsanna grafikái “a gondolattól a megvalósulásig” mutatják be a sportaréna születését.