Vezető szerepre törekszik a Debreceni Egyetem az élelmiszer-fejlesztések piacán. Az intézménynek már van stratégiája is a megvalósításra.
A Debreceni Egyetem az egyetlen olyan intézmény hazánkban, ahol minden tudományág adott a funkcionális élelmiszerek fejlesztéséhez
– hangsúlyozta Jávor András. A rektorhelyettes a Farmer-Expon megrendezett szakmai konferencián kiemelte: az egyetem komplex fejlesztési koncepciót állított össze a funkcionális, innovatív élelmiszerek kutatására, fejlesztésére, hasznosítására és piacra juttatására. Ennek egyik lényeges eleme, hogy az intézmény az ötlettől a megvalósításig részt vesz egy termék fejlesztésében.
Ebben segít az az élelmiszeripari klaszter, amely az egyetem vezetésével jött létre és már több mint 80 tagot számlál. A rektorhelyettes szerint évente 2-3 olyan termék állítható elő, amely az egyészségre klinikailag bizonyítottan jótékony hatással van. Ahhoz azonban, hogy a fejlesztések a megfelelő ütemben haladjanak, ki kell alakítani az ehhez szükséges feltételrendszert, amely többek között üzemek létrehozását, valamint a tervezés, az engedélyeztetés és a követelményrendszer egységesítését jelenti.
A célok megvalósítását segíti a Funkcionális Élelmiszerlánc Terméktanács (FÉLT) is, amely szintén a Debreceni Egyetem kezdeményezésével alakult meg májusban.
A szervezet célja, hogy iránytű legyen a táplálkozás dzsungelében, azaz tájékoztassa a fogyasztót, a termelőt, a feldolgozót és a kereskedőt pedig segítse a funkcionális élelmiszerek fejlesztésében, piacra juttatásában
– mondta Nábrádi András rektorhelyettes, a FÉLT társelnöke.
A tanács a kormányzat munkáját támogatja azzal, hogy tisztázza a funkcionális élelmiszerlánc fogalmait, és segít kidolgozni a szükséges jogszabályi hátteret. A termékek nemzetközi piacra jutását pedig egy inkubátorház létrehozásával tudják.
unideb.hu