A mesterséges intelligencia felhasználási lehetőségeivel ismerkedhettem meg a Debreceni Egyetem szakemberei 

A mesterséges intelligencia felhasználási lehetőségeivel ismerkedhettek meg a Debreceni Egyetem szakemberei 

A mesterséges intelligencia felhasználási lehetőségeivel, a tudományos munkában, az oktatásban, a szakmai munkában megjelenő szerepével is ismerkedhettek a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár által szervezett MI a valóság elnevezésű ismeretterjesztő workshop-sorozaton a DE több szervezeti egységének szakemberei.

Együttműködést kötött a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a magyar tulajdonú ACPM IT Tanácsadó Zrt. 

„Ne követő üzemmódban legyünk” – Mindkét fél számára fontos együttműködési megállapodást kötöttek a Műszaki Karon

A negyedik ipari forradalom kapcsán előtérbe került a dolgok internetje, amely olyan egyértelműen beazonosítható elektronikai eszközöket jelent, amelyek képesek egy internet alapú hálózaton is kommunikálni egy másik eszközzel. Ezeket az otthonainkban is megtalálhatjuk, így nagy hangsúlyt kell fektetni a digitális adataink és készülékeink biztonságára, amely területen az ártó szándékú úgynevezett internetes bűncselekmények is előfordulhatnak.

A mesterséges intelligenciával ismerkedtek a Debreceni Egyetem szakemberei